Olyan könnyű célpont lenne a Creed, ha nem nyúltak volna hozzá olyan rendezői krafttal és veszett nagy tálentummal, ahogyan azt tette Ryan Coogler és csapata. Olyan könnyű lenne ráhúzni az "első rész remake-je csupán"-lepedőt, ahogyan azt tettük J.J. Star Wars-mozijával. Mert miről van szó? Ismét adott egy underdog, akinek fel kell küzdenie magát, de a jó öreg Balboával ellenben nem a szegénysorból és ismeretlenségből kell feltápászkodnia hősünknek, hanem épp ellenkezőleg. Meglehetne neki minden vagyona és pusztán a nevéből és pénzéből könnyű hírnévre tehetne szert a bokszolói pályán, de ő köszöni szépen, nem kér ebből, inkább a gürizősebb utat választaná. Tudatos lépés számára az, hogy nevét és származását titkolja. Direkte tartja magában és szándékoltan marad az árnyékban, hogy önerőből, minden külsődleges előnytől mentesen vívja ki a közönség szeretetét és tiszteletét.

A Creed egy "by-the-book" sportfilm, annak minden jóságával és előnyével és kevés olyannal, ami miatt haragudni lehet rá - kiszámítható cselekményvezetését értő rendezéssel és kiváló színészvezetéssel kompenzálja. Rögtön a cím által jelzett főszereplő szerepében felbukkanó Michael B. Jordan elsőosztályú választás volt - ezen meglepődni nem ér annak, aki látta már a rendező és a színész előző, közös vállalkozását, a Fruitvale Stationt, akik viszont csak a Fantasztikus Négyes rebootjából ítélnék meg a színészt, talán kellemes meglepetésben lehet majd részük. Bár ehhez hozzátenném azt, hogy nem Jordan miatt lett gyötrelem a négyes tagozat első kalandjait elmesélő dolgozat, erre azonban majd térjünk ki egy valamely másik bejegyzés keretén belül. Itt mutatkozik meg igazán, hogy Jordan mennyire egy intenzív jelenléttel bíró színész. Tűz van ebben a srácban és ezt most esküszöm nem Fáklya miatt mondom. Elhisszük neki, hogy harcosnak született, elhisszük neki, hogy olyan mértékű levezetetlen feszültség van benne idejekorán elhalálozott édesapja miatt, ami rosszkor, rossz helyen is kirobbanhat.

Coogler filmjével az első rész nyomvonalaihoz tér vissza ugyan, de nem hagyja veszni az előző, Stallone által rendezett Rocky Balboa örökségét sem. Az immár főszereplőből fontosabb mellékszereplővé átfokozott olasz csődör ezúttal "csak", mint időn kívülre kiesett, idősödő edzőként/mentorként/apafiguraként van jelen, de szó nincsen arról, hogy margón kívülre tolná akár csak egy kicsit is a karaktert. Coogler megadja neki a kellő tiszteletet és bánásmódot, mind Rockyt, mind magát Stallonét helyén kezeli és utóbbiból előhozza azt a színészt, akit kisebb-nagyobb időközönként újra és újra felfedezünk benne. Mert azt eddig is tudtuk, hogy Sly nem csak egy marcona képű akciósztár - színész ő, mégpedig nagyon jó, csak épp nem mindig kap olyan matériát, amibe bele tudná magát tenni ilyen mód. A Creed azonban lehetőséget biztosít neki arra, hogy levesse magáról minden hiúságát: az a Sly, aki korát meghazudtolva festett hajjal keménykedett a mozivásznon, itt megszűnik létezni. A nyolcvanas évek egyik akcióikonja ősz hajjal, leharcolt testi állapotban jelenik meg és éli reneszánszát (sokadjára), nem törődve azzal, hogy hogyan néz ki, csak azzal, hogy mit kíván a figura és mit kíván a film. Ha nem is ez pályafutásának legjobb alakítása, de ott van a dobogós helyen, ahogy azt az Oscar-jelölést is bőven megérdemli. Főként annak fényében, hogy sokszor mennyire nem kezelték helyén az ő tehetségét és gyakran már csak reflexből hozzávágtak egy Arany Málnát. Stallone jött, látott, bizonyított, a károgók befoghatják.

Jordan és Sly mellett Tessa Thompson is említésre méltó, aki a történet love interest-jét kelti életre. Amit kiemelnék vele kapcsolatban az az, hogy az alkotók haladtak a korral és Adriannel ellenben (aki csak úgy a háttérben, állandó lelki támaszként volt jelen), Bianca önálló, független személyiség, aki nem csak Creed mellett képes létezni, de tőle függetlenül is megállja a helyét. Saját álmokkal, saját ambíciókkal van jelen.

Mit lehetne még mondani? Megható, meglepően klassz visszatérés a kezdetekhez, ami azon kívül, hogy kicsit újramondja a Rocky-filmek cselekményvázlatát, a saját hangján teszi mindezt és nem áldoz fel mindent a nosztalgia oltárán.

A minap megtekintésre került a Rocky-széria legújabb darabja, mely immáron átkeresztelte magát Creeddé. Teljes joggal, bár Rocky továbbra sem hullott ki és köszöni szépen nagyon jól van, s igaz ugyan, hogy ringbe nem száll már, de lelki támaszt és agyi edzést ezer örömmel ad Apollo csemetéjének. Apákról és fiúkról, mesterről és tanítványról, tapasztalt, bölcs öregről és zöldfülű újoncról szól Ryan Coogler dolgozata. Mindenképpen szeretnék írni róla bővebben, de amíg az írás elkészül, addig álljék itt egy tétel a filmzene albumról. Ezért és még azért, hogy ne legyen üres a felület és legyen mit nézni hallgatni.